Szempilla méretek

műszempilla méretek

Szempilla története

szempillak a multbol Mint ahogy sok szépségipari termék, a műszempilla is Hollywoodban született. 1919-ben Phyllis Harver színésznek a Max Factor tincses műszempillát készített. Ettől kezdve indult el a műszempilla hódító útjára. Olyan csillagok, mint Sophie Loren, Audrey Hepburn, Doris Day, vagy Michael Jackson is műszempillák által tették még kifejezőbbé pillantásaikat. A következő áttörés akkor következett mikor 1940-ben megjelent a "Kurlash", a szempilla göndörítő.
Az 1960-as években azonban valódi „forradalom” indult el a smink terén, mert ekkor a hölgyek már szabadon fejezhették ki egyéniségüket a sminkkel. Ekkor jelentek meg az első színes szempillaspirálok is Műszempilla tekintetében ez az időszak pedig különösen fontos, mert az erős szemhangsúlyos sminkek szinte megkövetelték ezt a kiegészítőt. Minden szépségszalon alap szolgáltatásába tartozott a műszempilla, melyekben a soros verzión kívül már a tincseset is használták. A műszempillákat gyártották szintetikus anyagokból és emberi szőrzetből is. Akkoriban nem számított mennyire „mű”, a lényeg a divat volt ezért a műszempilla a fénykorát élte. A tincses műszempilla több évtizeden keresztül uralta a műszempilla piacot. Legújabb fejlesztése a csomó mentes tincses műszempilla , más néven dúsító pilla.
1988-ban amikor a smink már kissé visszafogottabbá vált az egyik legnagyobb szépségipari cég piacra dobta az színtelen spirált aminek a célja az volt, hogy fényt adjon a pilláknak és erősítse azokat.
Az első szálankénti szempilla hosszabbítás Ázsiából érkezett Amerikába az 1990-es évek végén de, hogy pontosan honnan arról megoszlanak a vélemények. Világszerte azonban 2004-2005 körül vált ismerté és a mai napig is egy folyamatosan növekvő piacot képvisel.
dusitott szempilla A tartós szempilla hosszabbítás, 3 Dimenziós vagy szálas műszempilla 5-6 éve jelent meg, mint a tincses műszempilla továbbfejlesztése. Szinte észrevehetetlen, viselése kényelmes és tartós. Választékával legkülönlegesebb igények is kielégíthetők. A szálas műszempilla választékához képest a méretkínálat óriási: 0,03mm - 0,25mm-es vastagságban és 7mm - 16mm-es hosszban kaphatók.
A műszempillák remek megoldást jelentenek azok számára, akik szeretik ha szempillájuk hosszú és sűrű, tekintetük igéző. Hordhatóak a hétköznapokban, de egy alkalmi smink megkoronázására is kiválóak. Jelenleg a műszempilláknak három különböző típusát különböztetjük meg: tincses soros, szálas. Tartósságuk különböző, viselésük a mindennapokban (pl. tisztálkodás, szauna, uszoda) nem jelent problémát, de mindenképpen körültekintő, kíméletes bánásmódot igényelnek.